Közlemény
A MASZ Hegyi- és Terepfutó Bizottságának kiemelt célja, hogy a nemzetközi versenyeken (Eb, vb, Youth Cup) minél több jól felkészült atlétát indítson. Azonban ebben az évben az Eb finanszírozási rendszerének megváltozása miatt ez a cél csak korlátozottan megvalósítható. Minden nevezett versenyző szállásköltséget előre kell fizetni, ami meghaladja a Bizottság költségvetésének kereteit nagyobb létszámú csapat esetén. […]
Válogatási elvek 2023
A Magyar Atlétikai Szövetség Hegyi- és Terepfutó Bizottságának válogatási elvei a 2023. évre.
Merényi Timea és Szabó Sándor az év hegyifutói
2021-ben teljesen egyértelműen ők voltak a legjobbak a MASZ Hegyi- és terepfutó Bizottsága döntése értelmében. Merényi Timea (Szkita SE) győzött a Masters Hegyifutó Világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is W50-es kategóriában. Korábban nem volt még ilyen, hogy valaki duplázni tudjon egy évben. WMRA világkupa összetett top10-es helyezést és Kékes hegyifutó ob bajnoki címet is szerzett az erős mezőnyben. […]
Hazai és nemzetközi hegyifutó versenynaptár 2023
Vásárhelyi Máté 4. lett az U23-asok között a Hegyifutó Nemzetek Kupájában
Október utolsó napján került sor az olaszországi és svájci határ által kettéválasztott Val Bregagliában a 2022 februárjára halasztott hegyifutó-világbajnokság helyett megrendezett Hegyifutó Nemzetek Kupájára. A verseny U23-as értékelésében Vásárhelyi Máté a 4. helyen végzett.
Nemzetközi hegyifutó sikerek
Közelmúltban rendezték meg Ausztriában és Olaszországban a Masters hegyi vb-t és eb-t, ahol fényes magyar sikereknek tapsolhattunk. Telfesben szeptember 3-án volt a vb, ahol népes magyar küldöttéggel érkeztünk. Merényi Timea magabiztos futással szerezte meg a vb cimet W50-es kategóriában, 7.5km +750 méter szint, 2100méteren volt a cél. W40-es kategóriában ezüstérmet szereztek a lányok: Koródi Ágnes-Mayer […]
Merényi Tímea és Jenkei Péter a hegyifutó magyar bajnokok
Extrém időjárás várt a 9km-es távon indulókra: 10 perccel a rajt előtt megérkezett a „monszuneső”, ami természetesen a pályára is hatással volt, sok helyen csúszós, saras erdei ösvényeken tették próbára magukat Magyarország legjobb hegyifutói, hogy leküzdjék a +800 méteres szintkülönbséget a Kékestetőre. Izgalmas versenyeket láthattunk, erős futókkal, nagy küzdelmekkel a felnőtt és korosztályos bajnoki futamokon […]
Izgalmas versenyek és kitűnő szervezés az I. Hegyi Váltófutó Magyar Bajnokságon
Magyar Atlétikai Szövetség Hegyi- és terepfutó Bizottsága az idei évben egy új versenyformával igyekezett kedveskedni a szakág szerelmeseinek: az ún. hegyi váltófutó magyar bajnokság. Teljesen új kezdeményezésről van szó, csak bízhattunk benne, hogy sok egyesület is szeretne csapatokat indítani.
Tiricz Irén és Józsa Gábor a hosszútávú hegyifutó magyar bajnokok
54 km és +2700 méter szintemelkedés várt a futókra az idei országos bajnokságon Sirok és Szurdokpüspöki között.