Hegyifutó Félmaratoni OB után

Április 14-én került megrendezésre a MASZ / Hegyi- és Terepfutó Bizottsága által kiírt 2018. évi Hegyifutó Félmaratoni Országos Bajnokság Győrújbaráton. A versenyen a futóknak 525 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeniük a félmaratoni táv során, melyet három körben teljesítettek. A sokorói dombságban nem a hatalmas szintkülönbségeiről híres, de a verseny egy eléggé technikás pályán haladt végig, mely a férfiaknál eléggé izgalmas versengést hozott.

A férfiak mezőnyében 1 óra 20 perc 14 m. perces időeredményével a VEDAC színeiben versenyző Fonyó Sándor tudta megszerezni a magyar bajnoki címet a PSN Zrt. futója Halász Ádám előtt, aki 1 óra 20 perc 44 m. perc alatt teljesítette a távot. A dobogó harmadik fokára a MAC atlétája Szabó Sándor állhatott fel 1 óra 22 perc 11 m. perces futóidejével. A csapat verseny még ennél is nagyobb izgalmakat hozott, ahol a magyar bajnoki címet a PSN Zrt. csapata szerezte meg (Halász Ádám, Dr. Jakab András, Baumholczer Máté) 22 helyezésponttal, míg az ezüstérmes 23 helyezésponttal a MAC csapata lett (Szabó Sándor, Varga József, Beták Bence). A 3. helyen a BHSE csapata végzett (Khoór Bence, Józsa Bence, Labádi Zoltán).

A nőknél magabiztos futással a verseny során végig vezetve a BHSE futónője Horváth Tímea zsebelte be a bajnoki győzelmet 1 óra 35 perc 15 m. perces teljesítményével. A 2. helyen a VEDAC atlétája Badis Anissa Zsófia végzett 1 óra 40 perc 28 m. perces teljesítménnyel, míg a magyar bajnoki bronzérmet Kodzsagogov Zsaklin a KAC versenyzője szerezte meg 1 óra 46 perc 06 m .perces futóidejével.

A MASZ / Szenior Bizottság felkérése által a versenyen szenior kategóriákban is hirdettek magyar bajnoki helyezéseket.

A Magyar Bajnokság teljes eredménylistáját a következő linkre kattintva tekintheti meg: https://atletika.hu/sites/default/files/masz/eredmenyek/2018/felmaratonioberedmenyek.pdf

A versenyzőknek és felkészítő edzőiknek gratulál a MASZ / Hegyi- és Terepfutó Bizottsága és további sikereket kíván a 2018-as esztendőben.