Az 5+1 Interjú sorozat folytatódik tovább, melyben egy már kipróbált különleges kiadással jelentkezek be, mivel ebben a részben az interjúalany 10+1 kérdésemre fog válaszolni, melyben lesz szó múltról, jelenről és jövőről. Nem az egész interjú fog a hegyifutásról szólni, de érdemes lesz a kérdésre adott válaszokat végigolvasni. A válaszokat adó személy egy magyar atléta legenda, aki egy időben a magyar maratoni országos csúcs birtokosa volt, Szekeres Ferenc.

Szekeres Ferenc (Olimpikon, volt magyar maratoni csúcstartó)

Bíró Károly Róbert: Először talán beszéljünk a múltról. Mikor és hol kezdtél el atletizálni illetve mi vagy ki vett rá, hogy ezt a sportágat űzzed? 

Szekeres Ferenc: 1967. január 5-én léptem be a Csepel SC középtávfutóinak termi edzésére. Zsigmond Matyi bácsi az atlétika szakosztály mindenese fogadott és irányított Kincses Lajos edzőhöz! Furcsán nézett rám, hogy 20 évesen mit akarok itt? Mondtam, hogy csak egészségügyi szempontok miatt szeretnék futkározni! Na, jó! Betett a kezdők közé. Fuss öt kört a pályán és majd beszélünk. Én – naivan a sporttelep körül -1200 m- futottam öt kört. Majd meg haltam, de azt mondtam, hogy jólesett! Így kezdődött. Pár hónapig kezdőkkel futogattam két naponta. Két hónap múlva már a haladóbb csoportban futottam. A mezei bajnokságokon már indultam. Állandó csonthártyagyulladással küszködtem hónapokig a beton és a rossz cipőm miatt. Májusban első pályaversenye, 3000 m körzeti bajnokság. 3. hely, 9:00,2-vel. Ez már tetszett mindenkinek.  A motivációm a munkahelyen kezdődött, ahol egy kedves atlétalánnyal ismerkedtem meg. Őt kísértem le néha az atlétikai pályára. 800-as volt. Ekkor döbbentem rá, hogy ezt én is tudnám csinálni. Mindig is nagy sportrajongó voltam állandóan fociztunk napestig gyerekkoromban, majd a középiskolában kosaraztam. Budapest serdülő bajnokság harmadik helyezettje volt az I. István Közgazdasági Technikum csapata! Büszke voltam rá és élveztem. Sajnos alkatom miatt kevés remény volt a folytatásra ezért később kapóra jött ez az ötlet.

BKR: Hogyan alakultak az első sikerek és ebből lehetett már sejteni, kikövetkeztetni, hogy olimpián fogsz részt venni és, hogy meg lesz a maratoni országos csúcs is? 

SZF: Év végére 15 perc 5 km-en, 8:38, 3000 m-en 1968-ban 3. hely a junior mezei OB-n és a 3000 m-es pályabajnokságon. Csapatunk is dobogós volt mindenütt, tehát jó és erős csapatban edzhettem, akik húztak magukkal. Ebben az évben utánpótlás válogatott lettem és 14:38-as egyéni csúccsal voltam 4. egy viadalon. 68-év végén rendezték a csepeli maratonit, ahol nekünk is el kellett indulni, mivel a versenykiírás szerint az a csapat győz, aki a legtöbb versenyzőt indítja. 2-3 heti rákészüléssel indultunk el könnyed futással. Féltáv után remekül éreztem magam és ott hagytam a csoportomat és felfutottam a 6. helyre 2 óra 38-al.  Ez nemsokára eldöntötte a sorsomat, hogy maratonra fogok készülni!

BKR: Két olimpián képviselted Magyarországot. Kérlek, mesélj két-három mondatban mindegyik olimpiai részvételedről! 

SZF: 1972-es müncheni olimpián, mint kezdő reménység mehettem ki, Tóth Gyulával. OB volt a válogató. Első két helyezett voltunk. Én lettem a második, 2 óra 18 perces egyéni csúccsal kvalifikáltam magam.  Nagy élmény volt, de a tragikus események kicsit bezavartak. Sajnos gyomor problémáim miatt 2-3 percre ki kellett állnom és minden reményemet elvesztettem, 33. helyen értem célba 2 óra 25 perccel! Nagyon le voltam törve! Nagy meleg volt. Év végén már 2 óra 17 perccel egyéni csúcsot futottam. Kicsit túl voltam edzve az olimpia előtt.  Egy olimpia kimaradt, lesérültem a mezei OB-n. Szögessel a sarkamra ugrottak a vizesároknál. Három hét kimaradt, a válogatón csak 2 óra 20 percet tudtam futni. Moszkva már 2:12:35-el utaztam ki, 3 nappal a rajt előtt. A verseny után már haza is jöttünk. Nem éreztem magam olimpián. A verseny sem úgy sikerült, ahogy vártam. Bár 12. lettem 2:15:18-al, a 30 fokos melegben, de többet vártam magamtól. 1974-ben viszont a római EB-n 6. voltam. Ez a legjobb helyezésem.

BKR: Mikor és hol sikerült a 2:12:35-ös maratoni országos csúcsot beállítanod illetve itt is két-három mondatban mesélj magáról a versenyről?

SZF: 1980-ban az amszterdami maratonin, ahová, mint címvédő hívtak meg. Itt sikerült 2. helyen befutni a későbbi Európa-bajnok /Nijbör/ mögött! Amszterdamban négy éven keresztül harmadik, első, első és második voltam. Áprilisban volt, kellemes hűs, de szeles időben az Amsztel folyó partján. 25-ig együtt 4-5-en. Itt szúrás miatt leszakadtam vagy 100 m-el, de sikerült kimasszíroznom és felzárkózni, miközben a győztes elfutott. Sikerült leráznom és megelőzni a többieket a célig.

BKR: Érezhető volt, hogy Szűcs Csaba meg fogja dönteni a maratoni csúcsodat illetve mikor és hol tudtad meg, hogy sikerült a csúcs döntés?

SZF: Csúcstartóként fejeztem be a pályafutásomat 36 évesen. Futogattam még persze utána is. Futottam azon a szegedi -kissé rövidebb- pályán, ahol Csabi megdöntötte a csúcsomat. Hírből már hallottam a remek edzéseredményeit és a külföldi versenyeken elért jó eredményeiről. Kissé szkeptikusan fogadtuk többen is az új pályán elért eredményt. Aztán később bebizonyította hiteles pályán is még jobb idővel  -már a saját csúcsát- megdöntenie!

BKR: Visszavonulásod után a hazai amatőr futóversenyek felé fordultál. Mekkora szereped volt a Futapest Klub történetének alakításában?

SZF: Kb. 25 éve, még Monspart Saci meghívott a Lászay Dénes által vezetett Futapest Klub egyik összejövetelére élménybeszámolóra. Na, hát, itt is ragadtam. Voltam 4-5 évig elnökhelyettes is, de ez csak repi volt. Nagyon szeretek oda járni, Dénes halála után Tamás új színt, lendületet vitt a halódó klubba. Az évfolyamok kategorizálásával, kisebb díjakkal, érmekkel jelentősen meg szaporította a klub létszámát. 

BKR: Gyakorlatilag teljes terjedelmében átélted, hogy a futás, mint sport egy kis, nagyon megszállott közösségi versengésből egy hatalmas, divatos tömegrendezvényekké alakult át. Ez a folyamat véleményed szerint segítette a sportágat vagy negatív következményei voltak?

SZF: Remek dolog, hogy ilyen népszerű lett a futás hazánkban és a nagyvilágban. Nagy tömegek indulnak minden versenyen. Már-már túlkínálat van. Némi üzlet is rejlik a jó szervezésekben.

BKR: Hogy látod a magyar atlétika jelenlegi helyzetét, miben lenne javítani való és mik a pozitív dolgok, történések, amiket ki tudsz emelni? Részletezd is kérlek, a válaszod.

SZF: Sajnos a rendszerváltás visszavetette a minőségi atlétikát – remélem nem túl sokáig. Elfogyott az állami támogatás a sportegyesületek felé. Kevés a jól megfizetett és jó edző. Nehéz meggyőzni a mai futókat az igazán hosszú minőségi edzések szükségszerűségéről. Nincs igazi motiváció. Gyenge kis eredményekkel lehet versenyeket nyerni, kis díjazásokkal. Nincsenek komoly nagy futócsoportok, egyénileg pedig nagyon nehéz sokáig minőséget edzeni. Belefárad, elfásul. A mai magyar atlétikában még mindig vannak tehetségek, de jóval szűkebb az élmezőny. Főleg most a gátasok, dobók, többpróbásokban van lehetőség akár érmes helyezést is elcsípni kemény munkával. Sajnos a közép-, hosszútáv futásokban csak felvillanások vannak. Már ha a régi csúcsok közelébe kerülnének, az is szép teljesítmény lenne.

BKR: Manapság nagyon népszerű a Futapest Klub éves versenysorozata és versenyei, amely szinte teljes mértékben terepfutó versenyekből áll és, amely versenyen nincsen nagyobb szint, azok is inkább mezei jellegű versenyek. Véleményed szerint mi ennek a népszerűségnek az oka és az amatőr futóközösség egy nagyobb része miért fordult a hegyi, terepfutás felé?

SZF: A Futapest Klub népszerűségének okait már fentebb érintettem. Kellemes -bár néha nagyon nehéz- körülmények között, a szabadban erdők, mezők, hegyek között zajlanak a versenyek. Ki-ki megtalálhatja a maga távját, korosztályát. Jó a hangulat, sok új barátság, ismertség kötődik a viszonylag kis létszám miatt. A több ezres versenye erre nem alkalmas. Az egy más tészta, de néha oda is el kell menni! Akik nem szeretik a nagy tömegnyomort, azok itt megtalálhatják a nyugalmasabb versenyzés lehetőségét. Ez is népszerűsítheti ezeket a versenyeket.

BKR: Mit üzennél most az interjún keresztül a jövő generációinak, miért érdemes az atlétikát, az utcai vagy éppen a hegyi, terepfutást választani? Illetve volt-e olyan hibád, baklövésed a pályafutásod során (nem feltétlenül csak a „profi”), amelyet tanácsolnád, hogy ne kövessék el?

SZF: A jövő generációjának nem kell üzennem, mert már 6 évesen ott futnak köztünk a szüleikkel és társaikkal.  Iskolákkal kellene még felvenni a kapcsolatot, hogy jöjjenek. Habár minden helyszínen a helyi lakosok, iskolások ingyen indulhatnak. Ez is jó kezdeményezés a klubtól. Hibák, baklövések, mindig vannak. Kezdetben nem frissítettem pl. maratonon, csak a legvégső esetben. Volt is rá példa, hogy jött a görcs, megállás, helyezés vesztéssel. Tehát a frissítést időben el kell kezdeni apró kortyokkal. A bemelegítés fontossága. Az izmokat, keringést fel kell készíteni a rajt utáni “vad” rohanásra. Az élsportolók mindig levezetnek 1-2 km lassú futással, hogy hamarabb regenerálódjon a szervezet.

BKR: Nyilván neked is vannak, voltak példaképeid, akik hatással voltak a pályafutásodra és nyilván vannak a jelenkórnak is tehetségei, akik egy kicsit közelebb állnak a szívedhez. Remélem, megtudhatjuk kik ők és miben kiemelkedőek véleményed szerint? (Nem feltétlenül kell csak az atlétikára szorítkoznunk.) 

SZF: Példaképek. Kezdetben labdarúgó volt. Tichy Lajos a Honvédból. Szimpatikus, sportszerű, remek játékos volt. Ott volt a Bozsik Cucu! Ő is hasonló. Később futásban Ron Clark a remek szívember. Hatalmas futó volt, világrekordokkal. Ron Hill a maratonfutóknál. Volt szerencsém futni még ellene, mögötte. Nagyra becsültem a sportszerűségüket, a futás iránti alázatukat, munkabírásukat, eredményeiket! A maiak közül, a három norvég testvért kedvelem nagyon. Mecser Lajost kifelejtettem. Ő is remek és eredményes klasszis volt. Vívtunk egy-két csatát. 

BKR: Ha jól emlékszem most fordul elő másodszor, hogy egy záró gondolatot fogalmazok meg az 5+1 Interjúk során. Azt szeretném elmondani nektek, hogy hatalmas megtiszteltetésként éltem át, hogy ezt az interjút elkészíthettem a magyar atlétika egy élő legendájával és szeretném megköszönni Szekeres Ferencnek, hogy gondolkodás és feltételek nélkül igent mondott a megkeresésemre. Igen, én is emberből vagyok nekem is vannak olyan emberek, atléták, akik közelebb állnak hozzám, mint mások, Feri bácsi határozottan egy ilyen közelebb álló személy. Remélem, még nagyon sokáig róhatjuk együtt a kilométereket a versenypályákon, tudva, hogy futásban sosem leszek akkora (de még feleakkora sem) tehetség, mint Feri bácsi volt fénykorában. Kívánok továbbá hosszan tartó egészséget és boldogságot Szekeres Ferencnek.

Az interjút készítette: 

Bíró Károly Róbert,

a MASZ / Hegyi- és Terepfutó Bizottságának a tagja 

Az interjúsorozat ismét egy újabb sikeres fejlődési lépcsőn haladt át és, mint korábban most is csak bízni tudok benne, hogy az olvasók kíváncsiságát egy időre kimerítettük, mert a válaszokban rejlenek az emberi lélek rejtelmei. Sorozatunk következő részében a Hegyifutó Magyar Bajnokság indulói fognak válaszokat adni kérdéseink re.

Akiben bármilyen kérdés, kérés merül fel az 5+1 Interjú beszélgetős sorozattal kapcsolatban, az bátran írjon nekem a kapcsolat.bkr@gmail.com e-mail címemre, ahol amint időm engedi válaszolok, javaslatot nyújtok.

A versenyszezon további részére is sok sikert és sérülésmentes felkészülést kíván a MASZ / Hegyi- és Terepfutó Bizottsága.